Kislányként nagyon szerettem játszani a szomszéd fiú Lego játékával. Persze, akkor még nem így hívták, de ez is műanyagból készült, és össze lehetett pattintani az elemeket. Ez 1966 körül lehetett, akkor én még csak 7 éves voltam. Szóval már akkor építettem, összeraktam, díszítettem.
Akár az építőmesterek. :-D
Heti cewe kihívására már a harmadik oldalam készítem el, az építészet témaköréből. Szerelem ez, akárki láthatja. :-D
A debreceni Református Nagytemplom felújítását folyamatosan nyomon követtem, hiszen bejárhattam az építési, felújítási területre. Szorgalmasan fotóztam mindent: a templom belső terének szétszedését, szétverését. Láthattam, hogy dolgoznak a restaurátorok, az ácsok, a festők. És hogy fogják a fejüket az egyházkerület emberei, lelkészei. :-D
Gyönyörű lett kívül, belül a Nagytemplom!
2014. április


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése