2015. június 30., kedd

Drága Buncika

Olyan sok oldalt készítettem már a fotóiból, de vannak kedvenc képeim, azokból többször is. Most a heti cewe kihívásra kutyával kapcsolatos idézetet kellett használni. A modell meg ki más is lehetne, mint Blacky. :-) A fényképet én csináltam egykor a telefonommal, erősen felülnézetből. :-)
Kicsi őzikém, hiányzik nagyon.


Gyönyörű csillogó szénfekete bundája volt mikor befogadtuk. Itt Rékussal pihen, egy nagyon régi fényképen. :-D Hol máshol, mint a fotelben. :-D



Itt pedig egy karácsonyi bohóckodás fotója. :-DD


2015. június 27., szombat

Levél

Találtam egy nagyon kis finom fényképet. Levél vázában. Akartam belőle egy nagyon kis finom oldalt. Mikor késszé nyilvánítottam, akkor döbbentem rá, hogy vagy két órányit simogattam ezt az oldalt. :-) Jólesett! Olyan lélekemelő volt, mint egy hangversenyen ülni. :-)



fehér papír:
Pixel Gypsy - Little Wonder mini kit
maszk:
Anna Aspnes - FotoInspired Edge Template
brush:
Anna Aspnes - ArtPlay Palette Destiny Brushset

2015. június 26., péntek

1920-as évek és szines mai napok

Teljesen beszippantott az a kor, az 1920-as évek Amerikája. Ugyanis ott játszódnak Raymond Chandler regényei, amelyeket most olvasok. [Összes Philip Marlowe története]
Összegyűjtöttem pár fotót azokból az időkből és ezekből készítettem egy oldalt a heti cewe: divat kihívására. Ami a sajátom. :-) 


sablon:
Anna Aspnes - Artsy Layered Template No. 161
varrás:
Studio Captivated Visions - How the Story Ends

.......................

És egy egészen friss kirándulós fotóból ezt készítettem. Remélem, lassan elszivárog belőlem az alkotói válság. :-D



2015. június 19., péntek

Kapualj - UPDATE! 2015.07.11.

Van egy ps action, ami csodaszép festményt csinál. Egy fotót alakítottam át ezzel a technikával, aztán összeraktam ezt a klasszikus oldalt belőle. :-) Olyan kis finom, puha barnás lett, szeretem. :-D


Anna Aspnes:
ArtPlay Palette Travel
ArtPlay Palette Destiny
Urban Stitchez No 5

a fotó, amikor már festmény :-D




UPDATE!  2015.07.11., szombat

Újra alkottam ezt az oldalam. :-DD


Most már sokkal jobban tetszik.

2015. június 18., csütörtök

Ezt csak úgy

Ezt csak úgy, még elalvás előtt készítettem, késő este, 22:25-kor. :-) Nem is tudtam az oldalnak nevet adni, maradt a nevem, meg a készítés dátuma. :-) Ma egész nap azt hittem, hogy végre péntek van, de még nem. Majd pár óra múlva. :)


Anna Aspnes:
ArtPlay Palette - Traveler
SkinnyLined Overlays No. 4

2015. június 16., kedd

Duna - hajóút

Rékusék, az ő kevés szabadidejében elmentek séta-hajókázni [Mahart]. Egy fénykép is készült szerencsére, még a kikötőben. :-D A hajóút gyönyörű volt, élményekkel, és látnivalókkal teli.
Jó dolog, hogy a tervezők sokszor meglepnek kis készletekkel, mert nincs lehetőségem vásárolni. Legutóbbi ilyen ajándékból csináltam egy minimál oldalt, az egyik kedvenc sablonommal.


Template: 
pais.lee.press designs - press plate no. 13
Kit:
Sabrina's Creations - Currently extra
paca:
Captivated Visions - Mish Mash: Stamp Stash freebie

2015. június 14., vasárnap

Havas tél

Odakint minimum 35 Celsius fok van. A szobában 29,6 Celsius fokot tudtam csinálni az ablakok teljes alufóliázásával. :) 
És hiába nyár van, kifejezetten jólesett elkészíteni ezt a hűs oldalt. Később megnéztem a Merida a bátor rajzfilmet. Gyönyörű volt, szemnek, léleknek. :)



Fehér papír: Rainbow - White
sablon: Anna Aspnes - 365 days

2015. június 13., szombat

Fagyizás

Tengerparti készlettel, tengerparit fotóval. :-) A készlet 7színdizájn Kata-tól, a fotó Tomiéktól.


7színdizájn - Seaside freebie
stamps - SissySparrows - In the News



 [link]

......................
Próbálgattam ma festményhatást eléri az egyik fotómon, mégpedig a History Brush - t használva. :-) Még finomítok rajta, de már így is érdekes, és szép lett. :-D



 ez az eredeti fotó
 

2015. június 9., kedd

Idézet

Oscar Wilde nem volt tananyag a középiskolában az én időmben. Valahogy ki is maradt nálam (eddig), de az idézeteket tőle nagyon bírom. :-D
Találtam egyet, aztán kerestem ehhez egy fotót, és gyorsan csináltam egy oldalt.


paper:
paislee press and one little bird - conversation piece No. 4
frame:
Maybemej - Old vintage paper frames part II
overlays:
Anna Aspnes - ArtPlay Palette Moments
lines:
Anna Aspnes - SkinnyLined Overlays No. 4