2013. január 20., vasárnap

Ó, az a párducmintás kabát

Ha Rékus szeretné az állatmintás holmikat, most lenne egy gyönyörű, új kabátja. :-D Vásárolni voltunk (pulcsi, bemelegítő) és eközben akadtunk bele ebbe a holmiba (én szúrtam ki). Rékus a kedvemért hajlandó volt felpróbálni, de mondta, hogy semmiféleképpen nem veszi meg! Visszaakasztottam a kabátot, de még jó sokáig nevettünk a gyors modellkedésén, ott a ruhás-részlegnél. :-D
A felső kicsi fotón látszik a türkiz színű bemelegítő felsőből egy kis részlet abból, amit megvett
(türkiz-for-ever!).

sablon és készlet:
Anna Aspnes

2013. január 18., péntek

Az én villamosom

Már meséltem, hogy a Zúgó utcában laktunk. Az iskolába mehettem azzal a villamossal is, amelyik a Hatvan utcán járt (5-ös vonalon). Ekkor még Debrecenben összesen 7 vonal volt. Imádtam a villamosindító-csengő hangját és a mindig mérges nézésű, szigorú kalauzokat. :) Voltak szakaszjegyek, vonaljegyek. 10 éves koromig használhattam az én drága kis hatvanutcai villamosomat.Utána sem váltam el ettől a közlekedési eszköztől, mert a Nagyerdőre költöztünk el, és onnan is villamossal jártam suliba. De az már nem ez a fajta, régi-szépséges volt, hanem egy bunfordi-kerekorrú-sárgavillamos. Azt nem szerettem.

Előkerestem pár régi szép fotót, és ebből lett ez a visszaemlékezős, merengős oldal. :)


sablon és készlet: Anna Aspnes
virág: emeto
wordart: beszteri - Time Flies - Wordart #10 freebie

2013. január 14., hétfő

Turn off, please

Rékus unta hogy fotózom. :) Én meg nem. :-D és ez a részemről soha nem is fog megváltozni. :-D
Oppa, ezt mondta Shrek is, aztán pár óra múlva behörpintette a nehezen megszerzett bájitalt. :) 
Mennyire imádom azt a rajzfilmet (az első két részét)! :)


Anna Aspnes - ArtPlay Palette Retro Holiday

2013. január 13., vasárnap

#2 heti összefoglaló

Rájöttem, hogy kell egy naptár, mert nem tudom fejben tartani rendesen a velünk történteket. :) Persze, ez azért van, mert most zajlik az élet, hogy Rékus még itthon van. 
Már 3 éve vezetek egy kis zsebnoteszt, idén még nem tudtam venni, így a fali speditőr naptárt firkáljuk tele. Majd szépen át kell vezessem az újba mert nem akarok elfelejteni semmit. Azért, biztos ami biztos alapon elkészítettem egy heti összefoglalót, képekkel. :-D
PiciBé mindig aranyos - de mindig megijed a fényképezés hangjától.
Rékus már unja a fotózást - épp egy nagy séta után (Józsáról busszal, majd onnan gyalog hazáig).
Egy videótutoriál alapján elkészítettünk egy minialbumot - témája még nincs.

Sablon: Anna Aspnes
készlet: Beedeesign és Bóbita Designs - Project 52 Január

2013. január 12., szombat

Fotóalbum

Ma Józsán, Scrapbook-klub foglalkozáson voltunk Rékussal. Készítettem pár fotót, és ebből készült el ez az album-oldal. :) 
Gyönyörű téli időben indultunk el, csak a lefagyott járdákon csúszkáltunk. Kéz és lábtörés veszélyét vállalva jutottunk el a buszmegállóba. Majd 20 percet álltunk és vártunk, és napoztunk közben. Ekkor csináltam Rékusról ezt a fényképet. :)
A buszon aztán senki nem tudta, hol kell majd leszállnunk a Közösségi Háznál. :-D Azért odajutottunk és közös alkotással töltöttük el a majd három órát. Nagyon kedves kis alkotós társaság várt ránk. Készültek albumok, és gyönyörű karácsonyi oldalakat is csináltak a lányok! 
Legközelebb (február második szombatja) majd én is készülök fotókkal (viszek), mert Ági olyan gyönyörű és sokféle scrapbook hozzávalót hozott. Ezekből szabadon lehet választani és alkotni! Jah, és majd reggel korán indulok, hogy már kezdésre (9 órára) ott lehessek! :) 
A mai nap nagyon szép és kellemes volt, ennek emlékére készült el délután ez az oldal.

papírok, fenyőfa, fényképkeret: Mörjike
sablon, szélcsipke: Anna Aspnes

2013. január 7., hétfő

Rékus

A modern nő. :) Most nem írok hosszabb bejegyzést, mert nagyon fáradt vagyok. De ezt a fényképet már akkor nagyon szerettem, mikor megláttam nála, és tudtam hogy meg fogom csinálni egy oldalnak! Ma este olvasás helyett leültem a gép elé. :) És nagyon nem bántam meg! :)


készletek: Anna Aspnes-től

2013. január 5., szombat

Az elején

Év elején járunk, és milyen könnyű még betartani a magunknak tett ígéreteket. :) Tegnap Rékussal beültünk uzsonnázni, és én jól lefotóztam Őt. Ebből az aranyos, mosolygós fényképből még este megcsináltam ezt az oldalt, aztán reggelig vártam, mert valahogy hiányzott még valami, még nem voltam vele teljesen elégedett. Woww, és ugye, meg tudtam állni, hogy ne tegyem fel azonnal, ez nagyon nagy szó nálam! :-D
Reggel még alakítottam, kiegészítettem és most már így jó! Még Rékus nem látta ezt az új oldalt, mert alszik. :) Csak a tegnap estit mutattam meg Neki.

készletek a lenti bejegyzésben

2013. január 4., péntek

Még nem késő

Még nem késő nekikezdeni egy egész évre szóló családi-, (vagy akármilyen) témában való összefoglalás elindításának. Most a 2013-as új évre gondolok. :) 
Két nagyszerű tervezőtől kaphatunk ehhez segítségek, szépséges készleteket: "Minden hónap elején kis pakkok tömegét készítjük el, megadott színpaletta alapján (havi váltásban) papírokat, elemeket, kártyákat, gombokat stb... és hetente egy dupla template-et." Idéztem beedeesing és Bóbita Designs ajánló szavait.

Én most három gyönyörű fotóval indítok, és egy minimál stílussal. :) Az első fotóval azt dokumentálom, hogy készen lettünk Rékussal a gyönyörű karácsonyi albummal. Olyan jó volt együtt alkotunk! Bár Ő viccesen, de sokszor megjegyezte: te most dolgoztatsz anya? :) A második fotóm egy séta emléke: Rékussal a lakótelepen kerestünk fotós-témát. Egy blogot is elindítottam: napi 1 fotó témában. És a legcukibb egérke a világon a harmadik fényképen: éppen a diós-tekercsemből kap KisBé pár morzsácskát, na kitől is? Rékustól! :)

Szeretem ezeket a fényképeket és a hozzájuk fűződő történeteimet. Ezért is fogadtam meg, hogy belevágok ebbe a Project52-be, mert majd ezer év múlva is lesz mire emlékeznem. :)


 A készletek lelőhelyei:
http://www.mscraps.com/shop/project52/?treemenu=y
http://www.scrapartstudio.com/shop/index.php?main_page=product_info&cPath=127_174&products_id=1333
http://www.scrapartstudio.com/shop/index.php?main_page=product_info&cPath=127_175&products_id=1328

2013. január 3., csütörtök

Idei első

Jól kezdődik az év. Eddig minden fogadalmamat sikerül teljesítenem. Igyekeztem azért nem túlzásokba esni fogadkozások terén. :) 
Ezzel az oldallal indulok a cewe e-heti kihívásán, fogadalmak témakörben. Ez egy kis bíztatás magamnak egy igazán nagy nevű scrapbookos ember tollából. Idén rengeteg (hihihi) hagyományos szkrepp albumot akarok készíteni. Ajándékba is és ha lesz rá kérés, eladásra is. :-D 
De most egy digis-oldal, a bíztatós. A fotón én vagyok, a Zúgó utcai ház udvarán. Emlékszem, a mögöttem lévő kis fa ajtó vezetett a virágoskertbe. Hogy miért volt elzárva nem tudom, hiszen macskákon kívül állat nem (najó, rengeteg pók/meztelencsiga/bogár vagy ezerféle és egér is!) lakott ott. :) Az élővilág tanulmányozásra kitűnő lehetőségem nyílt. :)