2025. december 28., vasárnap

Megint itt

 Lassan vége a 2025-ös évnek, és nem követtem itt, ezen a helyen a kreatív részemet. Sokat fotóztam a kirándulásainkon Rékussal, sokat fotóztam a sétáim során, és persze sokat fotóztam a horgolt, kötött munkáimat, a készítés folyamatait.


* Decemberi, Margit-szigeti séta fotója. Karácsonykor mentünk ki busszal a szigetre, hazafelé buszra szálltunk. 

* Már két hónapja nem horgoltam az Ami-Along keretein belül, most nagyon megtetszett egy kifordítható Pingvin/vödör minta, úgyhogy nekiláttam. A fotó óta már az egész pingvin figura kész, még hiányzik a vödör füle, egy horgászbot, és pár halacska. A pingvin testét kell majd kifordítani, úgy lesz vödör belőle.



*  Karácsonyra horgoltam a gyerekeknek plüss kutyákat. 





2025. január 1., szerda

2025 ART

 Azt gondolom, így 2025 első napján, hogy folytani kellene ezt a blogot. Annyi mindent csinálok, és szeretném eltenni emlékbe. Most az instagram-mon vagyok legtöbbet, mutatok, és inspirációkat merítek mások fotóiból, munkáiból. 

Horgolás:

Az amigurumi.com oldalon már másodjára kezdve - részt veszek az Ami-Along horgolásokon. Egy minta minden hónap elején jelenik meg és 5 dollárba kerül. Ahogy változik (főleg romlik) a forint értéke, egyre többe kerül ez nekem, de legalább egy biztos pont az életemben, hogy ezt minden hónapban meg kell csinálnom, hiszen kifizettem. :-) Most egy cuki, zárt szemű, karácsonyi csomagos lajhár a feladat. Külön versenyen vesznek részt akik saját tervezésű Gift-boxot terveznek, kiviteleznek, megmutatnak. Én rajzoltam két verziót is: egyik egy szarvasfej mintájú doboz, másik (ezt valósítottam meg) egy télapó jelmezes doboz. Terveztem rá lelógó havat is, de azt nem tudtam szépen meghorgolni, ráadásul elfogyott a hófehér fonalam is. Ilyen lett:


Cuki kis nagy fehér pom-pom a tetején! :-) A lajháron még dolgoznom kell, gyanús viszont, hogy a világos szürke fonalam is el fog fogyni még a befejezése előtt. Hát, majd megoldom valahogy. :)

2022. szeptember 16., péntek

Aktuális kész - amigurumik

 Juhuu, megint pár fotó a munkáimról! Mert kikapcsol és gyönyörködtet a horgolás és a kötés is!

Babóca

Ő egy mesekönyv hősnője. Bár szerintem roppant kis bugyuta a rajz, tetszik mert minimalista stílusú. És kihívás volt megtervezni a kis figurát, mert senkinél nem találtam cuki, aranyos Babócát horgolva. Kötve meg mégúgysem. :-D

Szóval ezen a fotómon, itt még csak készülgetett. 

Itt meg már többedmagával. A Mackó az enyém. :-) Babócának a mesében van több barátja, de akivel a legtöbbet lóg, az a Csigafiú. Nahát, őt is meg kellett tervezni, horgolni. A fotón még csak egy ideiglenes háza volt, azóta csináltam neki, kapott egy normális csigaházat.

A kis tököt meg csak úgy csináltam, mert szembejött velem a videója. :-D

Medve, Babóca és Csigafiú

......................
II. Erzsébet királynő horgolás mintáját meg kellett vennem, és meg kellett horgolnom. Nekem ilyen lett.

..........................................

És itt van még egy nagy kedvencem, Kleopátra királynő. Annyira bájos kis figura, öröm volt meghorgolni!
..............................................
És, hát még elkészültem az előző hétvégén egy Pókember kulcstartóval is. :-D


 



2022. március 28., hétfő

Együtt megöregedni helyett, ...

 együtt gyereknek megmaradni. :-)


Scrapbook papír, oldalközép brush: Anna Aspnes Designs, virág: Natali Design - Spring

2021. december 11., szombat

Csak pár fotó

 Nincs időm rendes szöveges bejegyzést írni, viszont látni akarom ezeket az alkotásaim. :-) És itt lehetséges.










Ma munkanap (2021-12-11), a december 24-ét dolgozzuk le. Hó nincs, és olyan nagyon hideg sem.

2021. november 7., vasárnap

Kötött játékok

 Kötni is jó pulcsikat, kesztyűt is tudok. Mostmár, mert nekifogtam, és sikerült. És apró és nagyobbacska állatkákat is tudok kötni: hörcsögöket, tengerimalacokat és mezei nyulat. Jah, és még készült egy jegesmackó is! 

Van egy tervező, Claire Garland (blogja:Dot pebbles) aki cuki figurákat alkot. Megvettem tőle mezei nyúl mintáját (Knitting pattern -Rabbit). Blogján több minta is ingyenes és a youtube csatornáján sok - a mintái elkészítéséhez - segítséged adó videó van. Rengeteget tanultam már tőle. 

És akkor az elkészült, pár kötött figurás fotóm:

Hát nem lett nagyon cuki?

Így kezdődött a kis tengerimalac horgolása.

Kabátkákban.

Ezzel kezdődött a mezei nyúl kötése.

majd a folytatás.





 

2021. október 13., szerda

Padova - mikor is?

 Ez a covidjárvány két évet ellopott az életünkből: minden nyáron, vagy nyárvégén elutaztunk Rékussal nyaralni, világot látni. Főleg a mediterrán - Görögország - részeket szerettem nagyon. :-) Társas utazással mentünk, hagytuk, hagy szervezzék meg ők a programokat, és jólesett, hogy elém tették a reggelit, vacsorát. És az idegenvezető egész nap duruzsolja a fülünkbe a rengeteg, és hasznos információt, tudnivalót. Nekünk elég csak lépni, tűrni a forróságot, a tömeget. 

Szóval jártunk egyszer Olaszországban is: Trieszt, Velence, Burano, Murano, Padova.


Ez itt egy digitális scrapbook alkotásom. A kiindulási fotón a Szent Antal Bazilika. A Cewe fotóköny blogján - köszönet Krisssznek érte - elém jött egy "Skicc rajz" kihívás, amelyben részletesen le van vezetve és fotókkal bemutatva, hogyan készíthetünk fotóból ceruzás vázlatrajzot.

Más, kötés-horgolás. :-)

Ez egy nyakmelegítő lesz, ma reggel szedtem fel 100 szemet a 370 szemes kezdőszámból. :-DDD A fonal pamut és gyapjútartalmú, a minta Gombolydás fordítás. Majd folyamatosan mutatni fogom, hol tartok a készítésben. 4mm-es kötőtűvel kell majd dolgozni, a dobozomban csak ezt a bambusz tűt találtam. Szerintem, egy fém tűvel gyorsabban lehetne haladni, ez a tű eléggé megfogja a fonalat, nem siklik. 



2021. szeptember 27., hétfő

Gömbhal

 Minden cuki minta szembejön velem. :-D Ez a gömbhal-minta is, amit hétvégén gyorsan, nagy lendülettel meg is horgoltam. Már csak a tüskék voltak hátra, kettőt (a 40-ből) meg is horgoltam, fel is varrtam. Aztán belegondoltam, hogy ezt még 38-ször meg kell ismételni! Pfffffffff. Persze, megcsináltam volna, de, insprációként nézegettem több, már meghorgolt modellt. 

És ekkor eszembe jutott, hogy a tüskéket rávarrt aranyszínű apró gyöngyökkel helyettesíthetem! És csodásan bevált a gondolatom, irtó édes lett tőle a kis halacska! Itt a fotón még nem került minden gyöngy a helyére, és a világra csodálkozó szemöldököt is kapott végül.

Nagyon tetszik!! A mintát innen vásároltam meg: Theresa's Crochet Shop Pokey the puffer fish A minta angol nyelvű, de jól követhető, és hibamentes. És akkor lássuk a félig kész cukiságot:

Egy bizalmas információ: a száját véletlenül fordítva -nem a fehér részre varrtam fel-, de így hagytam, és ettől lett egyedi: nem a teste felső része sötét, hanem az alja. :-DDDDD Hát, így születnek az egyéniségek. :-D

Csak csináltam egy összfotót is a heti munkáimról, itt már készen szerepel a kis gömbhalam.

2021. szeptember 25-26.



2021. szeptember 24., péntek

Horgolt egérke

 Nincs gondom az angol nyelvű (US) horgolás leírásokkal, tudok annyit angolul, hogy megértek mindent. Ha nem világos valami, segít a szótár.

Viszont a MESKA-n (meska.hu - magyar egyedi kézműves termékek internetes boltja) találtam egy nagyon cuki mintát, FonalErdő - nél. Meg is vásároltam másnap; - ez egy hete volt - ,ma reggel még egy fülecskét készítettem, és délután varrhatom össze. Még van két magyarul is megjelent mintája a lánynak, amelyekből a Katicalány nagyon tetszik. :-DD Szerintem azt is meg fogom venni. 

Mutatom a ma reggeli fotót:

Nálam fehér nadrágot kapott, és a teste igazi, világosszürke. :-) A mérete látszik a fotón. 


2021. szeptember 16., csütörtök

Medveotthon

 Tomiéktól egy veresegyházi Medveotthonos kirándulást kaptam ajándékba ezévi szülinapomra, egy Orsay-ajándékutalványon kívül. :-) A fotók az új telcsivel készültek - Rékuséval, mert az enyémet a lakásban felejtettem, a nagy indulási rohamban. 

Három fotót mostam össze most ezen a digitális scrapbook oldalon. :-)


Nagyon élveztük a kirándulást, az állatpark szép, gondozott, zöld volt. (bárcsak a budapesti állatkert is ilyen üdezöld, friss lett volna a májusi látogatásunkkor). Egyedül két farkas volt szerintem picit bágyadt, az egyiknek különösen csúnya volt a fülevége... remélem kezelik. 


2021. szeptember 14., kedd

Színpaletta kihívásra - kékben játszva

 Van a fotózás (telefonnal), horgolás, a kötés, a scrapbook - papíron és digitálisan. Ezeket művelem, szinte naponta. Kikapcsolnak, feladatot adnak és az alkotás örömét. Később az ajándékozás örömét is. :-D Kivéve, amikor megtartom. :-)

Most digitális kihívást találtam az oscraps.com oldalon, ahol a kék színpaletta nagyon megtetszett! 

Már csak meg kellett néznem a "hozzávalók" listáját, megvennem Annának az ArtPlay Palette Notabilia készletét, kiválasztani egy szentendrei fotót és mutatom mi készült. :-D


Más: Rékustól kaptam egy Zarás, leskelődős fotót. :-DD Egy kicsit megfotosoppoltam, szöveget írtam rá. Jajhh, annyira édes ez a macska!!



2021. augusztus 18., szerda

Tökéletesség

Pólófonal - búzaszem minta - tárolók horgolása 

Láttam pár nagyon szép, mutatós, horgolt "dobozt", tartót fényképeken. Utánanéztem, és rátaláltam a pólófonalra, ugyanis ebből készültek a holmik. Rusztikus szemek, vastag, karakteres fonalból, kör, négyzetes, ovális téglalap alakú tartó-formák. 

Kerestem külföldi videókat, ahonnan megtanultam a búzaszemes horgolásnak nevezett technikát. Hatalmas horgolótűvel dolgoztak a lányok, gyötörték a fonalat és az ujjaikat. :-D Gondoltam, egy sor és elfárad a kezük, elfárad bizony az egész karjuk ebben a nagy munkában.

Természetesen vettem egy nagy tekercs ilyen fonalat (Gombolyda fonalbolt - YarnArt Maccheroni pólófonal), a hozzátartozó 9-es méretű (az otthoni készletemben nekem eddig a 6,5-ös tű volt a legnagyobb, szóval ez egy igazi gigaméret!) horgolótűt, természetesen a japán Tulip minőségűt. Reméltem, hogy ezzel majd könnyebb lesz dolgoznom.

Több videót is végignéztem, a legjobbnak a Crochet with Julia nevű felhasználó oktatói tetszettek ebből a kategóriából (jól magyaráz, igaz angol nyelven, de lassan mutat meg minden lépést) - pl. horgoljunk kört Perfect circle without seam vagyis, tökéletes kör, láthatatlan sorzárással (wehhe, szabadfordításban)

Vásárláskor még csak szépséges színei fogtak meg a pólófonalnak, aztán a sokadik tekercs vásárlása után jöttem rá, hogy bizony nézzem már azt is, hogy hány cm széles a fonal, mert ennek alapján kell hozzá választani a horgolótűt is. Rékustól kaptam azóta egy 12-es méretű, gigagiga-t. :-D Ezzel horgoltam meg egy cicabújót.

A tökéletes kezdés

Ezzel a próbával indult - a máig töretlen szeretetem - ez iránt a technika iránt. A sokadik -ceruzatartó, játéktartó, projekt tároló- darab horgolásán vagyok túl. De tervbe van véve még több elkészítése. Meglátni és megszeretni a fonalat ugyanolyan könnyű, mint meghorgolni: haladós, két este alatt meg van egy 30 cm átmérőjű, és 10 cm magas falú tartó. :-D

A cicapihenő, benne egy vendéglakóval itt még :-D

YarnArt - Maccheroni, és Tulip horgolótű 6,5

Négyzetes tároló:

Ez a darab már szalagfonalból (Gombolyda fonalbolt - YarnArt Ribbon fonal) és 6,5-ös Tulip horgolótűvel készült, és a rajzolási-festési holmijaimat tárolom egyenlőre benne. Végre vettem egy tekercset ebből a fonalfajtából is kipróbálásni, és kellemesek a tapasztalataim vele: nem szükséges birkózni a fonallal, annak ellenére sem, hogy különleges az alakja: mert bizony lapos. :-) Pillekönnyű a súlya, kellemes vele dolgozni. Viszont: elkövettem azt a butaságot, -hogy szokás szerint- a fonal belseje felől, tehát belülről kezdtem el a horgolást. Grrrr, tekeredett össze-vissza a fonal, nem győztem visszatekerni szinte soronként a sok csavarodást. Szóval kívülről kell megkezdeni ezt a fonalat, nem a tekercs belsejéből kikotorni a fonalvéget.

A kész darab pillekönnyű súlyú, és ezért szerintem nyári táskának is megfelelő a fonal. Láttam, hogy kapható lurex-es csillogásban is, szóval elegáns kistáskát-borítéktáskát is lehet belőle horgolni. Meg Lizusnak bölcsistáskát. :-DD

YarnArt - Ribbon, és Tulip horgolótű 6,5




2018. december 26., szerda

Hennázás

Most megosztom Rékus gyönyörű, vöröses-barna hennázott hajának a titkait, mely a napfényben világosabb vörös színben ragyog. Már három hennás hajfestésen van túl, havonta egyszer használja.
Előnye a hennázásnak (a természetességen kívül), hogy csak színezi a hajat, nem egy drasztikus hajszínváltást eredményez, ezért a lenövés kevésbé szembetűnő.

fotó: 2018 november 2. - Budapest, Nyugati Pályaudvar mellett

Az Ő tanácsait írom le: első lépésként fontos, hogy a festés előtti napon hajat mossunk, szilikonmentes samponnal. Balzsamot ne használjunk ekkor, azt majd a hennázás után.

Amit használunk: legyen elég idő, "NEHA Hennapor" - zöld textilzacskós, eredeti indiai por - (hátközépig érő hajhoz: 150 gr), lefőzött, langyos, leszűrt Rooibos tea, melegvíz, hajfestő ecset, műanyag tálka, hajfestő kesztyű, pici zsíros krém (bekenni a hajtövet az arcvonalnál és a fültőnél), eldobható hajvágó nylon (a ruházat védelmére), konyhai folpack fólia, sötét törölköző.
Egyes receptek ajánlani szokták még a citromlé/ecet-et is, de ez hosszútávon szárítja a hajat, Rékus nem tesz bele a masszába. Körülbelül 100 gramm hennához 3,5 dl folyadék szükséges, hogy szépen kenhető, krémes állagot kapjunk. Fém eszközt NE használjunk, se a kikeveréskor, se a hajra-kenéskor, mert ez csökkentené a hennapor hatékonyságát. 
A kész pépét lefedve minimum 2, de optimális esetben legalább 8 órát állni hagyjuk szobahőmérsékleten. 

Elsőként húzzunk kesztyűt, mert e nélkül narancsszínű árnyalatot kapna a kezünk bőre és a körmünk. A kész henna masszát bőven felkenjük a festőecset segítségével az egész hajra. Ne ijedjünk meg az illatától, körüllengi majd a fejünket a sóska/gyógynövény illat. Ha kész vagyunk ezzel, - szerintem imádni fogja mindenki ezt a sarazást-, feltornyozzuk a fejünk tetejére a hajat. Közönséges konyhai folpakkal körbetekerjük a sáros fejünket jópárszor, szorosan. Melegben kell tartani végig, ezért egy régi kötött sapkát húzzunk a fejünkre. Ne fogadjunk vendéget. :-D
Így maradunk 2-4 órán keresztül. Néha nézzünk tükörbe, hogy esetleg van e csorgás a nyakunkon. De mivel ügyesen, krémes állagúra készítettük el a masszát, nem fog lefolyni rólunk. 

A hatóidő lejárta után bevonulunk a fürdőszobába (a minimális takarítás eléréséhez pakoljunk el mindent a közelünkből, és a kád széléről), és készítsünk oda egy nagy lavort, tele kellemes hőfokú tiszta vízzel, mert ebben kezdjük el majd belehajolva leáztatni, lemosni a hennát a hajunkról. Húzzunk kesztyűt előtte! 
Dörzsölni nem szabad a hajat, türelmesen, hajmosó mozdulatokkal kimasszírozzuk az anyagot, ami szinte rászáradt már a hajszálakra és a fejbőrünkre. Ha ügyesek voltunk elég ehhez 10 perc is. Ezután zuhannyal alaposan a maradékot is leöblítjük. Ehhez is kell még vagy 5 perc. Kicsavarás után sötét törölközővel leitatjuk a csorgó vizet a hajunkról. Jöhet a balzsamozás! 
Hajbalzsamot használhatunk, de csak szilikonmenteset! Könnyebbé teszi a kifésülést.

Fontos, hogy sampont NE használjuk az elkövetkező 2-3 napban, még akkor sem, ha meg akarunk szabadulni a fejünket körüllengő, lájtos sóskaillattól. A hennának kell körülbelül 48 óra, hogy előjöjjön az igazi, remélt, gyönyörű szín a hajszálakon. 

A kívánt vöröses szín intenzívebb lesz, ha az eredeti hajszíned világos, esetleg ősz, de amennyiben sötét az alap hajszín, úgy csak egy második árnyalatot ad a henna, mely telt és szép szín lesz.
A balzsam kimosása után még picit ereszteni a szín, nem kell megijedni. A fürdőszobát illik azonnal összetakarítani, így a henna nem fog összefogni semmit, mert frissen lemosható. A pólóra került pöttyök, sajnos maradnak. De mindenkinek van régi pólója. :-)

Rékus a haját nagyméretű  csavarókra tekeri, és textil-búra alatt szárítja (én is kaptam tőle egy ilyet, írtó praktikus, nagyon szeretem). Szárítás után kapunk egy hatalmas volumenű, fényesen csillogó, puha hajtömeget. :-)

Megjegyzendő, amennyiben a bolti, szokásos hajfestékről akarsz átszokni a természetes, hennás hajfestésre, úgy mindenképpen érdemes a hennás festés előtt pihentetni a hajat 3 hónapot, és ez alaptt az idő alatt lecserélni a hajsamponodat, hajbalzsamodat (amennyiben nem olyat használsz), szilikon és parabén mentesre.

A klasszikus henna nem alkalmas hajvilágosításra sajnos, így az én szőke hajam soha nem fog hennát látni, csak ha teljesen ősz leszek. Mert akkor van egy csodahenna, a Cassia, ami színtelen henna. Ez mézszőkét tud varázsolni az ősz hajból. 

Sok sikert, és gyönyörű, egészséges hajakat kívánok!  Mert az lesz, ha hennázol! :-D

2018. október 29., hétfő

Én kicsikém ...

Panka beteg lett, és már nincs velem, a virágosládában pihen ... a helye még mindig megvan, arra jártamban finoman végighúzom a kezeim az üvegem ... megsimogatom a kis helyét, még mindig köszönök neki reggelente... és még mindig könnyesek a szemeim


Ma reggel vettem egy aA sablont, és ebbe került bele két aranyos fotóm Pankiról.

Anna Aspnes Designs:
Artsy Layered Template 278
Masni:
Soco Designs - Home sweet home

2018. április 10., kedd

Munkáim és Panka - Márciusban

Csak így egyszerű bejegyzés, képekkel. :-)


Egy 'ékszersál', a Gombolyag Magazin 2017-es téli számából meghorgolva.

Nikolett Corley Designs-től egy párna és a bárányka egy könyvből - Cuddly Amigurmi Toys by lilleliis . :-) A párna hátlapjánál elfogyott a fonalam...vadászok rá (Lana Gatto Petra - lazac szín). Tudnék olaszországból rendelni, de a szállítás három gombócnyi fonal ára lenne.


Van egy kis csoport, aki egy kijelölt mintát horgol meg. Most ez a kutyus került sorra. :-D Enyém ilyen lett, már ajándékba is adtam.


És itt van Panka kisasszony is, friss kölesrudat kóstolgatva. Nem kövér, csak a bundája mutatja annak. :-D

2018. február 28., szerda

Horgolás - február

2018 februári kedves horgolásaim egy tablón.


2017. október 9., hétfő

Molyhi

Molylepke. Az igaziért nem rajongok, de ezért a dizájnért igen! :-) Meghorgoltam littleowlet kicsi molylepkéjét. Aztán Rékusnak ajándékoztam a születésnapjára. Az eredeti sárga filclapból kiszabott szárnyait átcseréltem szürkére, és ezüst szállal varrtam körbe (Judit, köszi a fonalat!).


Minta: Littleowletshop link
fonal: Alize Cotton Gold (én a Gombolydából vásároltam)
horgolótű: Etimo Tulip 2,5-ös méret

Itt már Rékus ajándékaként, szürke szárnyakkal és ezüst díszvarrással (Molyhi alatt egy kötött lábszármelegítő készül éppen) :


Szép napot, és semmi igazi molylepkét kívánok! :-)

2017. október 6., péntek

Kreativitás

A digitális scrapbook készítést felváltotta a sálak, pulóverek, kesztyűk kötése, és a nagy szerelem: az amigurumi horgolás. Kisméretű, közepes és nagy figurákat készítek különböző színű (kedvenc színkombinációm a fehér-mustársárga-okkersárga-szürke), minőségű (puha, kemény), összetételű (pamut, gyapjú) fonalból. A kapható legjobb minőséget szabad csak megvenni, mert örök időkre alkot ilyeneket az ember. Akár magának, akár ajándékul, akár ha megkérnek rá, eladásra.

Ha lesz időm és lehetőségem folytatom a blogot -immár ilyen irányban- tovább.

Szép őszt mindenkinek!

Eva


2016. szeptember 16., péntek

Mikor?

Kedves Idelátogató Bárki!

Akkor tudom folytatni ezt a blogot, amikor lesz saját számítógépem.
Amikor nyugodtan tudok majd az írásba belemerülni,
a scrapbook-os alkotásaim születéséről írni, beszélni. :-)
Én türelmes vagyok, remélem mindenki más is.
Sajnálom,
evadraga

2016. május 31., kedd

Májusi összefoglaló - 5

Most ez a kedvenc oldalam magamtól. :-DD

Anna Aspnes Designs
ArtPlay Palette Heartland [ link ]
ArtPlay Palette Hearth [ link ]
Hearth WordART Mix No.1 [ link ]
Looped Urban Threadz No.1 [ link ]


 ArtsyTransfers Authentic [ link ]